India delight: 12. nap - Agonda (Goa)

(Zsuzsa)

A mai napban egy dolog volt meghatarozo. A viz. Megfogadtuk az esti bolcs oreg tanacsat, ki a semmibol tunt elo biciklijevel, s ugyanoda vissza, miutan ellatott bennunket Indiara vonatkozo jotanacsaval, es bar hetre terveztuk a kelest, kilenc elott nem nyilt ki a szemunk.

Megettuk az este vasarolt zsemle-szeru peksutiket, vettunk melle teat es kavet, majd osszecsomagoltunk, es elkoltoztunk. Nem, nem Palolembe, nem Patnembe, de nem is a felig kesz szobaba par szaz meterrel arrebb, de a szomszed szobaba, ahonnan menet kozzben kikoltoztek a lakok es nem is jott foglalas. Ez nagyobb szoba, nagyobb terasszal uhogy most mar ketten is le tudunk ulni. Kezdjuk felvenni az itteni ritmust. Azaz egyre tobbet ucsorgunk a karosszekekben. Ami erdekelt bennunket, vegigjartuk, most keszulunk a masodik nagy felvonasra, Keralara.

Ma volt reszemrol a nagy nap, amikor vettem egy nagy levegot, es lementem Lacival a partra. Furdoruhaban. Es bar nem elso szora, mert szerintem ismet orult magasak voltak a hullamok, de ugy kb fel oras unszolast kovetoen bemereszkedtem a hatalmas, meltosagteljes, de egyben remiszto tengerbe. Az eg se tudja miert pont ma vettem ra magam e kalandra. Ez volt az a nap, amikor a nap sehol, csak a jol ismert angol szurkeseg. Az helyi emberek pulcsiban, az eso mar a lathataron lobalja labat. Nem volt hideg, de nem is a barnulasrol szolt a furdozes. A tenger es en cimu kaland elso fejezetenek eredmenyekent Laci karja teli lett kek-zold foltokkal. Nem, nem bantotta senki, se ijedsegemben neha megszoritottam, nehogy elsodorjanak a hullamok.

A viz utan elhataroztuk, ma kiprobaljuk azt a nagyon faluveginek, es nagyon kurtanak tuno etteremnek nevezett helyet, hogy ott mifele elelmet arulnak, ahova tegnap csak azert nem ultunk be, mert teli volt europai turistakkal. Ot asztaluk van, nem nehez megtolteni. Nos. Erdekes elmeny volt. A bacsi, aki felvette a rendelest, mintha reggel elfelejtett volna nadragot venni. Egy nem kicsit koszos torolkozo volt a dereka kore tekerve, meg egy kisse viseletes ing fedte meg testet. A keze meg kicsit kovaszos lehetett, talan epp csak kiugrott a konyhabol jottunkre. Rettento kedves volt, mosolygos, furge. A helyiseg sarkaban allt egy idoutazasbol ittmaradt ocska huto. Amibol, mint Aladdin a rozsdas lampabol, elovarazsolt egy uveg hutott vizet. Az etel finom volt, frissen keszult, a varakozasi idobol legalabbis erre lehetett kovetkeztetni, de a talalas korantsem volt olyan elegans mint az eddigi szervizek. Kicsit koszosnak tuno tanyerban erkezett az etel, de ugy voltunk vele, az a sok ember nem tevedhet ekkorat. Ok, lehet, hogy nem fenyes nappal kell jonni, de a jotekonyan fedo ejjeli homalyban. A hely neve Costas Restaurant. Az etteremrol eddig mas fogalamim voltak, de lassan rajovok, ahol van fott etel, az mind etteremnek nevezi magat. Mint az a vegyesbolt is, akik kitettek egy asztalt a bolt ele, hol lehet szamoszat kapni, s amit holnapra tervezunk kiprobalni.

Eztan elzarandolkoltunk a tegnap nyilt gyumolcsarushoz. Hogy tegnap nyilt, azt hazigazdanktol tudjuk, ki lassan husz eve visszajaro vendege Indianak. Itt vettunk egy dinnyet, meg egy dinnyenyi avocadot. A zoldsegesrol, mait elso nap fedeztunk fel, s ahol nem vettunk eddig semmit, kiderult, nem is nekunk, turistaknak szol a hely, de foleg a helyieknek. A kormany altal uzemeltetett hely, haol azok a nagyon szegeny emberek igenyelhetnek ingyen alapzoldsegeket, akiknek meg az is megfizethetetlen. Furcsa is volt kicsit, mert odamentem szajat tatani, s nem jottem ra, mi a mukodesi elv. Sok ember pakolaszott a sotetben (nem volt villany odabent), aztan egyesek elmentek. Kommunikacio nem sok volt. Olyan volt, mintha mindenki vevo eselado is lett volna egyben. Hat ez volt az ok.

Innentol maradt az uj teraszunk, mint letezesi terep, leven az eso logo laba nem logott tobbe, de sokkal inkabb beletaposott napi terveink szepen elegyengetett vetemenyesebe. Ugyhogy a titkos ut felfedezese helyett vettunk meg egy tegeri furdot, igen, en is,mert az eddigiekhez kepest ugyan lehult kicsit a levego, meg potyog a viz az egbol, azert meg kellemesnek mondhato a homerseklet.

Aztan este tervezgettuk a keralai kirandulast, mig fel nem hangzott a zsemlearus dudajanak hangja. Amin azert lepodtunk meg, mert a nepali fiuk azt mondtak, ma nem jon, mert esik az eso. Ezek szerint monszun alatt nem esznek az emberek? De jott. Nyargaltunk at a pocsolyakon a kapu fele, ahol , mintha csak vart volna minket ott allt a sotetben esokabatkaba burkolva, es varta a vevoket. Egy zsemle 3 rupia. Egyszeruen nem ertem hogy lehet valamit ennyibol eloallitani. Mar csak egy fajta zsemleje volt, ami azt jelentette, mi voltunk vegso allomasai egyike. Ami annyiban erdekes, hogy a zsemlek meg melegek voltak. Tegnap is. Az eg a megmondhatoja, hogy tart az a hatalmas kontener melegen dolgokat orakig, ahogy annak is, hogy a fagyiarus hogy kepes hidegen tartani arujat a rekkeno hosegben. Rejtely ez a hely! A zsemlek tomorebbek, mint otthon, egytol jol lehet lakni, s a heja sokkal lagyabb, nem ropogos. Kicsit kalacs-szerubb.

Hat ennyi volt ma. Most tervezzuk nagy erokkel kirandulasunk masodik felvonasat, Keralat.